Hét ország (Csehország, Görögország, Magyarország, Litvánia, Lengyelország, Portugália és Törökország) tíz élettudománnyal foglalkozó kutatója nyerte el az EMBO Installation Grant támogatást, amely olyan csoportvezetőknek ad lehetőséget, akik nemrég alapítottak vagy a közeljövőben alapítanak kutatócsoportot a programban résztvevő országok valamelyikében. A jelentkezőknek a pályázást megelőző négy évben legalább két évet azon országon kívül kell tölteniük, ahol csoportjuk megvalósul. A tíz támogatott pályázat olyan témákat ölel fel mint az öregedés, tumorbiológia, bél-agy tengely kommunikációja, mikrobióta és génszerkesztési eszközök.
A növényi és állati életformák megjelenését a Földön a fotoszintetikus fényenergia-átalakítás tette lehetővé. A fotoszintetizáló fajok szerves anyagokat és oxigént termelnek a napfény energiájának segítségével, valamint szén-dioxid és víz felhasználásával. Érdekes módon a fotoszintetizáló mikroalgák elektromos áram termelésre is képesek az úgynevezett bio-fotovoltaikus (BPV) eszközök alkotójaként, amelyek ígéretes potenciális megújuló energiaforrások.
A HCEMM-SZBK kutatócsoportja olyan új módszert fejleszt, amely lehetővé teszi, hogy az anyagcserefolyamatokból következtetni lehessen egy adott páciens egészségügyi állapotára, sőt a jövőben kialakuló betegségeire is. Az új megközelítés 26 emlősfaj anyagcserefolyamatát veszi alapul, s ezeket hasonlítja össze az emberre jellemzővel. Az új eljárás hozzájárulhat a jövőben egy megbízható és hatékony, vérből kimutatható jelzőrendszer felállításához, ami segít a betegségek korai felismerésében, a megfelelő terápia felállításában.
A Plant Physiology nevű folyóiratban jelent meg Tóth Szilvia Zita és csoportja legújabb kutatási eredménye, amelyben – a területen úttörőnek számítva – elsőként jellemeztek egy zöldalgákban található foszfát transzporter fehérjét. A publikáció a University of Edinburgh, a Max Planck Molekuláris Növényélettani Intézet és a Princeton Egyetem kutatóival közös munka eredményeként született.
A baktériumokkal, vírusokkal és gombákkal kapcsolatban a leggyakrabban a különböző megbetegedések, fertőzések vagy a baktériumok esetében a napjainkban egyre nagyobb kihívást jelentő antibiotikum-rezisztencia jut először eszünkbe, és valószínűleg kevesen gondolnak arra, hogy a szervezetünk helyes működésében is nélkülözhetetlen szerepet játszanak.