2026. március 4-én a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban megrendezzük a Fiatal Kutatók Börzéjét, amelyre szeretettel várjuk azokat a hallgatókat, akik szakdolgozati témát, PhD-lehetőséget vagy nyári gyakorlatot keresnek, és szeretnék testközelből megismerni, hogyan zajlik a kutatómunka az SZBK-ban.
A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofotonika és Biomikrofluidika Kutatócsoportjának tagjai olyan különleges, rugalmas fényvezetőket fejlesztettek ki, amelyek a bennük haladó fény fizikai nyomását kihasználva képesek a deformációra.
A statisztikai elemzés ma sok kutató számára továbbra is komoly technikai akadályt jelent: a nagy tudású eszközök – például az R – gyakran programozási ismereteket, összetett kódolást és több különálló lépést igényelnek az elemzéstől a publikációra kész ábrákig.
A JASP ezzel szemben egy nyílt forráskódú, ingyenesen elérhető, grafikus felületű statisztikai szoftver, amelynek célja, hogy a korszerű statisztikai módszerek kódolás nélkül, átlátható és reprodukálható módon legyenek elérhetők a kutatók számára.
2025. december 4-én a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat székházában megtartott gálaesten került sor a HUN-REN Kiválósági Díj, a Bárány Róbert Díjak és a kutató professor emeritus címek átadására.
November 28-án tartotta meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a hagyományos Lendület-napi rendezvényét, amelynek keretén belül átadták az újonnan alapított Lendület-díjakat, valamint bemutatkozott a 21 új, Lendület pályázatot nyert csoportvezető.